Mindent a manuálterápiáról

manuálterápia

Az elmúlt néhány évtized móriási változásokat hozott az emberek életében, életvitelben. Húsz éve még egészen más technológiák, munkahelyek, otthonok léteztek, ezek a változások pedig az emberek egészségére is komoly hatással vannak. Leginkább a hát- és gerincbántalmak szaporodtak meg, hiszen nagyságrendekkel kevesebbet mozgunk.

Ma már szinte mindenhova autóval megyünk, egész nap a kezünkben van a telefonunk, otthon pedig a számítógép és TV előtt töltjük időnk nagy részét. Már szabadidőnkben is ritkán mozdulunk ki a természetbe, a képernyő, a technika ezen a téren is átvette az irányítást. Az életmódbeli változásokhoz a kényelmes és nem éppen egészséges étkezés is hozzájárult. A mozgáshiány és az egészségtelen étrend olyan következményekkel jár, mint a túlsúly, mozgásszervi bántalmak, fájdalmak és egyéb civilizációs eredetű szervi ártalmak.

Cikkünkben a manuálterápia természetes módszerét ismertetjük, mely számos gyakori mozgásszervi probléma esetén lehet gyógyír. Főként a derék- és hátfájás kezelésére, váll- és nyak problémákra kiváló megoldás, de a test egészére kihat, és elősegíti a helyes testtartás visszanyerését.

A leggyakoribb deréktáji problémák

Tanulmányok szerint a népesség túlnyomó része szenved valamilyen mozgásszervi ártalomtól, amely hosszú távon is fájdalmat okoz. Jellemzően a gerincbántalmak, a hát-, derék-, nyak- és végtagok fájdalma okoz álmatlan éjszakákat, sokszor akár szó szerint is. Nézzük meg közelebbről, melyek a leggyakoribb problémák!

Gerincsérv, porckorongsérv

A porckorongok a gerincoszlopunkat felépítő csigolyák között helyezkednek el. A korongok rostos gyűrűből és egy belső, kocsonyás magból állnak, melynek hidratálásra van szüksége. A porckorongok rugalmas összeköttetést biztosítanak a csigolyák között, így gerincoszlopunk hajlékonnyá válik. Ha a korongok rostos gyűrűs része elszakad és kocsonyás mag valamely irányba kitüremkedik, azt sérvnek tekintjük. A kitüremkedés leggyakrabban a gerinccsatornába történik, ott akár ideget is érinthet, ami fájdalommal és mozgásképtelenséggel járhat.

A porckorongsérv előtti állapot az előboltosulás, amikor a porckorong még csak kiboltosodik, de a rostos része nem szakad el. A sérv és porckorong problémák lassan alakulnak ki, nem egy hirtelen mozdulattól. Tüneteik a gyakori gerinc- és derékfájdalmak, kisugárzó fájdalmak, érzékvesztés, zsibbadás, reflexek csökkenése, fájdalmas mozgás.

A sok ülőmunka, a helytelen tartás és terhelés, valamint a megerőltető fizikai munka a leggyakoribb kiváltó okai, ezért a hátizmok erősítése nem csupán gyógyírként, de megelőzésképpen is javasolt. A megfelelő nyújtógyakorlatok és gyógytorna is segíthetnek, illetve a gépi dekompresszió, mely visszaadja a porckorongok “szabadságát”, hidratáltságát.

Becsípődések

A gerinc porckorongjai okozzák a sokszor hirtelen jött fájdalmat. A csigolyák ízületi felszíneit egy-egy érzőidegekkel teli rostos tok fogja össze. Ha a porckorongok dehidratálttá válnak, ellaposodnak, akkor csökken a csigolyák közti távolság, a tok meglazul és becsípődik a csigolyák ízfelszínei közé, miközben a benne lévő idegek összenyomódnak. Ettől villámcsapásszerűen hasít belénk a derékfájás, és néha felegyenesedni sem tudunk.

Érdemes komolyan venni ezt, mert a fájdalom mellett egy hosszabb távú állapotromlást jelez előre. Míg régebben a fekvést, pihenést javasolták megoldásként, ma már sokkal inkább a nyújtógyakorlatok, a gyógytorna javasolt, mint kiút.

Lumbágó, deréktáji fájdalmak

Sokan nem is tudják, hogy lumbágójuk van, hiszen az idegen csengés mögött egy tömegek által tapasztalt deréktáji fájdalom áll, ami inkább tünetegyüttes, mintsem konkrét betegség. Hirtelen gerincbe nyilalló, éles fájdalom jellemzi, amihez társulhat a lábakba sugárzó kellemetlen, zsibbasztó érzés is. Nőket és férfiakat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt érintheti a probléma. Egészen rövid, akár néhány napos -akut- átfutástól kezdve a több hónapon át húzódó -krónikus- állapotig tarthat.

A lumbágó kialakulásának több oka is lehet, rendszerint a gerinc túlzott terhelése, a helytelen mozgásminták, rossz testtartás, a stressz, belső szervi betegségek váltják ki. A derékfájást okozhatja porckorongsérv, kopás, csigolyaelcsúszás, ízületi- vagy szervi gyulladás is.

Ami a gyógyulást illeti, a sokféle kialakulási ok miatt érdemes szakorvossal konzultálni a részletekről, hiszen a kezelés módját befolyásolja a fájdalom eredeti kiváltó oka. A krónikus lumbágó fájdalmainak enyhítésében az orvosi kezelés mellett segítségünkre lehetnek a fizioterápiás kezelések, vagy a későbbiekben tárgyalt manuálterápia is.

Annak érdekében, hogy ne adjon esélyt a gerincbántalmak kialakulásának, érdemes figyelnie a rendszeres mozgásra, a sportra a mindennapokban. Elsősorban a megfelelő nyújtógyakorlatok, az izomerősítő mozdulatsorok, és az úszás javasolt, de egy tapasztalt terapeuta sok hasznos tanácsot tud adni. 

  • Az egészséges étrend, a megfelelő folyadék bevitel is rendkívül fontos – főleg a porckorongok igénylik a hidratálást.
  • A folyamatos ülőmunka esetén a megfelelő szék, illetve annak helyes beállítása. az ergonomikus munkakörnyezet is kiemelten hangsúlyos.
  • Az ideális keménységű ágy matrac szintén befolyásolhatja a gerinc egészségvédelmét.
  • A gerinc környékének akut és krónikus elváltozásainak kezeléséhez speciális terápiákra is szükség lehet. Ezek közül most ismerkedjünk meg a manuálterápiával!

A manuálterápia története és lényege

A manuálterápia egy speciális módszer, amely a mozgásszervi fájdalmak vizsgálatával és kezelésével foglalkozik, mégpedig természetes úton. Egy olyan különleges lazító tornát és masszázst takar a kifejezés, ami a mozgásszervek fascia rétegére, a pókhálószerű kötőszövetre hat. A fascia körülvesz minden szervet, az izomzatot, az idegeket és ereket. Voltaképpen általa tudnak kommunikálni a különböző területek egymással. Információt szolgáltat az izmok feszességéről, az arra ható erők irányáról és az ízületek helyzetéről is, illetve képes közvetíteni a fájdalmat is. A fascia akár össze is csomósodhat, krónikus fájdalmat okozva pl.a keresztcsonti szakaszon. Éppen ezért a fascia kezelése, helyre tétele, ‘elsimítása’ az alapja a manuálterápiának.

A kezelést minden esetben alapos vizsgálat, részletes felmérés és beszélgetés előzi meg. A terápia során a beszűkült izmok, szalagok, az ízületi blokkok meglazításával, feloldásával zajlik a gyógyítás.

A manuálterápia során legfőképpen a gerinc és a medence van a középpontban, mint kezelt terület, de a környező ízületek, csigolyák sem maradnak érintetlenül, és bármilyen ízület (váll, könyök) problémája esetén alkalmazható.

Manuálterápiát csak szakképzett orvosok vagy akkreditált továbbképzéseken vizsgát tett, engedéllyel rendelkező gyógytornászok, szakemberek végezhetnek. Sokan összetévesztik ezt a kezelési módot a csontkovácsolással. Noha vannak átfedések a módszerek közt, a manuálterápia jóval tágabb terület.

Ami a tudományos alapokat illeti, nehéz megmondani, ki tette a legtöbbet a módszer kifejlesztése érdekében. Az azonban biztos, hogy Geoff Maitland neve összefonódik a manuálterápiával. Maitland az 1960-as évektől kezdődően számos technikát tanulmányozott, majd bizonyította az általa kitalált módszer hatékonyságát, amelyet a későbbiekben többen továbbfejlesztettek.

A manuálterápia fajtái és hatásai

Általában a munkahelyi ártalmak, a helytelen testtartás, a rendszeres ülés váltja ki azokat a gondokat, melyek merev izmokkal, ízületekkel, fájó, beszűkült mozgással jelentkeznek. Ezekben az esetekben nagy segítség ls gyógyír lehet a manuálterápia.

Nem mindenkinél javasolt a manuálterápia, ezért minden alkalommal alapos vizsgálatok előzik meg az alkalmazását.  Daganatos betegségeknél, csontrendszeri megbetegedéseknél (pl. csontritkulás), vérzékenység esetén, baleset, operáció után komoly megfontolást igényel, hogy használható-e a manuálterápia.

A manuálterápiás kezeléseknek több típusa van, melyek közül mindenképpen érdemes kiemelni hármat:

  • Lágyrész mobilizáció
  • Ízületi mobilizáció
  • Izomenergia technikák

A mobilizáció egy olyan kontrollálható folyamat, amely során a kötőszövetek nyújtásán van a hangsúly. A cél a mozgékonyság, a rugalmasabb állapot elérése. Értelemszerűen az ízületi mobilizáció az ízületekkel kapcsolatos problémákra összpontosít, míg beszűkülés esetén a lágyrészre kell fókuszálni. Az izomenergia technikák a mobilizáció és nyújtás együttes alkalmazásával javítják a sérült állapotot. 

A manuálterápia legfőbb irányzatai

Nem csupán a kezelés jellege szerint lehet felosztani a manuálterápiás módszereket, hanem irányzatok szerint is.

Maitland manuálterápia

A módszer a sokak által ismert Geoffrey Maitland-től ered. A technika lényege, hogy folyamatosan szemmel kell tartani a páciens állapotának változását, tehát személyre szabott a kezelés menete. Folyamatos vizsgálatok és elemzések szükségesek annak érdekében, hogy megítélésre kerüljön az alkalmazandó technika, az esetleges változtatások. A gerincben található ízületek, vagy akár a perifériás területek kezelésére is alkalmas. 

Mulligan manuálterápia

A Maitland-féle módszerből lett továbbfejlesztve. Lényege, hogy a tünetek alapján beazonosításra kerül a problémás terület. Az ízületek passzív mobilizációja az első lépés, majd fokozatosan egyre több, óvatos mozgás következik. A cél a fájdalommentes, önálló mozgás, mindig aktívan figyelve és felügyelve a pácienst.

Barvincsenko manuálterápia

Az előzőektől teljesen eltérő technika mentén működik, főként az ízületek megfigyelése és a problémás területek definiálása vezet a gyógyuláshoz. Kiválóan alkalmas komolyabb, összetettebb betegségek kezelésére, mivel összefüggéseiben is vizsgálja az ízületeket, kategorizálja, elemzi azokat. A módszer szerint létrejön funkcionális blokk, ami akadályozza a megfelelő mozgást. A Barvincsenko módszer szerint a blokk eltüntethető, ha az ízületi tok rossz reflexeit feloldjuk, majd a helyes ízületi mozgást beállítjuk.

A manuálterápia menete

A manuálterápiás kezelés általában 60 perc, egy gyógymasszázshoz hasonlatosan. A folyamat érdekessége, hogy a diagnózis felállítása, a kórelőzmény alapos elemzése, tehát a vizsgálatok veszik igénybe a legtöbb időt. A probléma azonosítása után következik maga a manuálterápia lényegi része, melynek során a terapeuta elvégzi a gyakorlatokat, átmozgatja a testrészeket, kezeli a fasciát. A legideálisabb esetben rögtön a kezelés után elmúlik a fájdalom. Amennyiben a probléma visszatérő jellegű vagy nehezebben szűnik, további terápiákra is szükség lehet, esetleg más módszer kipróbálása következik. A helyes testtartás és mozgásminták elsajátítása érdekében a gyógytorna is remek folytatása illetve kiegészítése a kezelésnek.

A manuálterápia előnyei

A manuálterápiával izom- és ízületi eredetű problémákat tudnak kezelni. Fantasztikus dolog, hogy kézzel végzett, természetes módszerről van szó, mely nemcsak a tüneteket kezeli, segít az okokat is megszüntetni, például az otthoni gyakorlatok és tartásjavítás által. Fájdalommentes a folyamat, bár a kötőszöveti réteg mozgatása néha égő érzést eredményez. Sokszor azonnal érezhető a jótékony hatás, a pozitív változás, múlik a fájdalom, a beszűkült terület mozgékonyabb lesz, az ember ellazul. 

Segítsünk magunkon!

Összegezve tehát, mindenkinek ajánlhatjuk a manuálterápiás módszereket, akik az ülő életmódból adódóan, esetleg egyéb környezeti hatások miatt gerincfájdalmakkal, mozgásszervi panaszokkal küzdenek. Kiváló nyakfájás, vállfájás és hátfájás esetén. A módszer nem csupán fájdalmak esetén, hanem megelőzésképp is használható, például kiújulás megakadályozására.

Otthon is tehetünk egészségünkért

Számos “trükk” létezik, amelyek könnyen a napi rutinunk részévé válhatnak, és amelyekkel megelőzhetjük a mozgásszervi bántalmakat. 

Érdemes például utánanézni és begyakorolni, miként lehet fekvő helyzetből úgy felkelni, hogy közben ne terheljük meg a gerincünket!

  • Hanyatt fekvő helyzetben húzzuk fel a térdeket, majd forduljunk, gördüljünk ki oldalra. Egyik kezünkkel támaszkodjunk meg a váll magasságában és toljuk fel magunkat. Közben engedjük le a lábainkat az ágy mellé, és hagyjuk, hogy a súlyuk a helyünkre húzzon minket. Óvatosan helyezzük a testsúlyunk a lábainkra! Lassan egyenesedjünk ki, a vállak se lógjanak előre, a nyakat is nyújtóztassuk meg.

Reggelente remek egy 10-15 perces deréktornát végig csinálni, a YouTube-on is elérhető több, képzett gyógytornász videója.

A különböző tartásjavító termékek használata pl. fitlabdán vagy dinamikus ülőpárnán, térdeplőszéken dolgozni észrevétlenül javíthatják a testtartást munka közben is.

Olvassa el a gerinc regenerálásáról szóló cikkünket is további hasznos tanácsokért, illetve probléma esetén keresse fel a GerincFix kezeléseit!