A hátfájás leggyakoribb kiváltó okai és megelőzésük
Napjainkban alig van olyan család, ahol legalább az egyik családtag ne lenne érintett valamilyen mozgásszervi problémában, elsősorban hátfájásban. Akár már gyerek illetve tinédzserkorban megjelennek a panaszok, idősebb korban pedig már kimondottan súlyossá és fájdalmassá válhatnak. A modern kor kényelmes, sokat ülő életmódja, a kevés mozgás, a helytelen tartás és az egészségtelen étkezésből adódó túlsúly az elsődleges okozói a hátfájásnak a lelki alapú (stressz) okok mellett.
Hátfájás esetén fontos jól körülhatárolni, hogy melyik terület érintett valójában, és melyik az, ahova esetleg “csak” kisugárzik. Mivel a hátfájás legtöbbször környezeti ártalmak miatt alakul ki, és ritkábban okozza szervi probléma, ezért helyre is hozhatóak és meg is előzhetőek a megfelelő kezelésekkel. Természetesen a sok éves romboló hatásokat nem lehet visszafordítani pár nap alatt, de a kitartás meghozza az eredményt.
Cikkünkben feltárjuk a hátfájás legjellemzőbb okait, tisztázzuk, miért alakulnak ki a problémák, és ismertetünk módszereket, melyekkel véglegesen meg lehet szabadulni a mozgásszervi kellemetlenségektől.
A hát területei, amelyeket érinthet a hátfájás
A hátfájás egy nagyon általános fogalom, több terület és rengeteg ok húzódhat meg a háttérben. Hátfájásnak tekintjük a nyaktól lefelé és a farokcsonttól felfelé eső terület problémáit. A hátfájás tehát érintheti a vállakat, a lapockákat, a gerincoszlopot, a gerinc mentén húzódó izmokat, jelentheti a derekat, a keresztcsontot vagy a csípő és farizom felső részét is. A hátunk tehát izmok, szalagok, ínak, ízületek, porcok és csontok, valamint a fascia kötőszöveti réteg nagyon komplex rendszere. Központi része a gerincoszlop, melynek csigolyái között érzékeny porckorongok biztosítják a rugalmasságot. A hátunk bármelyik említett “részének” sérülése, betegsége, túlterheltsége kiválthat hátfájást.
A hátfájás a lakosság akár felét is érinti a fejlett országokban, és már gyermekkortól kialakul.
A hátfájás, mint panasz, jelentheti a porckorongokból kisugárzó fájdalmat, érezhetünk végtag zsibbadást, éles fájdalmat a lapocka területén, a vállak izomfájdalmát, a csontok, ízületek túlterheltségét, a keresztcsonti szakasz görnyesztő fájdalmát a rossz tartás következtében. Éppen ezért nagyon fontos tisztázni szakember segítségével, hogy melyik az érintett terület, valójában honnan ered a probléma, milyen szövettípus érintett, akut vagy krónikus állapottal állunk-e szemben, van-e gyulladásos folyamat, és csak ezek után lehet a kezelési irányt meghatározni.
Csoportosíthatjuk úgyis, hogy:
- Nyaki gerinc problémák: fejfájás, a 7 db nyakcsigolya kopása, meszesedése, nyakizmok helytelen megnyúlása vagy rövidülése.
- Háti gerinc eredetű bántalmak: porckorongsérv, csigolya kopás, csigolyák meszesedése, gerinccsatorna szűkület (arthritis), izomhúzódások, váll- és lapocka fájdalom.
- Ágyéki gerinc problémái: derékfájás=lumbágó, isiász, farizmok rövidülése.
A hátfájás fajtáiról és okairól részletesen
Átmeneti problémák, húzódások, sérülések
A hátfájás mögött sokszor hétköznapi okok húzódnak meg, és csak átmeneti problémáról lesz szó, amennyiben odafigyelünk a gyors kezelésre. Lehet ez egy izomhúzódás, stressz okozta göb, rándulás. Ilyen jellegű panaszokat okozhat a hirtelen terhelés, egy rossz mozdulat, rosszul kivitelezett edzés vagy a bemelegítés hiánya, nem megfelelő alvási pozíció vagy matrac, illetve huzamosabb ideig tartó egyoldalú terhelés (túl sok ülés/állás, hajlongás) és ennek következtében egyoldalú kompenzáció.
Ezeknél szerencsére a megoldás is egyszerűbb és rövidebb ideig tart. Először fontos a mozgásszervrendszer pihentetése, és, ha szükséges, akkor fájdalomcsillapítók és izomlazító gyógyszerek szedése. Ha elmúlt az erős fájdalom, segíthetünk lazítani a területet valamilyen speciális masszázzsal, illetve érdemes felkeresni egy mozgásterapeutát, manuálterapeutát, aki rendbe teszi a kényes részeket, és megtanítja a helyes testtartást, ülést, munkavégzést, hogy a probléma ne térhessen vissza.
Szervi eredetű problémák
Ritkább esetekben állhatnak szervi eredetű elváltozások, betegségek is a hátfájás mögött. Ezek lehetnek mozgásszervi gondok, de adódhat egyéb szervek betegségeiből is.
Jellemző probléma a porckorongsérv, ami általában a helytelen terhelés és hanyag tartás, illetve az ülőmunka miatt alakul ki. A folyamat nem hirtelen zajlik le, hosszú idő, mire a porckorongok kiboltosulásából sérv lesz, ezért időben észlelve sokat tehetünk ellene. A porckorongoknak kimondottan jót tesznek a dekompressziós terápiák, amely után a korongok újra hidratáltak és telítettek lesznek.
A gerincferdülés szintén lassan kialakuló probléma, de már akár gyermekkorban jelentkezhet. Az oldalirányú elváltozást gyógytornával, a hátizmok erősítésével lehet elsősorban visszafordítani, megelőzni.
A lúdtalp is befolyásolhatja a tartást, a terhelést, ezért komoly deréktáji fájdalmakat okozhat. A lábfej tornája, a talp izomzatának edzése és megfelelő talpbetétek szükségesek, hogy megállítsuk a további romlást.
Időseknél gyakori a csontritkulás, vagyis a csont tömör állományának pusztulása. A kiürülő szervetlen vegyületek (kalcium) miatt a csontok törékennyé válnak, kopások és törések keletkezhetnek. Kiemelten fontos a megelőzése a helyes életmóddal, és a szervetlen anyagok pótlásával.
Az éles, lüktető, erős fájdalommal járó idegzsába szintén a mozgást lehetetleníti el, eredete neurológiai. Kezelése gyógyszerekkel, fizioterápiával, végső esetben idegsebészeti műtéttel történhet.
A fájdalmak hátterében sajnos olyan komoly kórképek is állhatnak, mint a már gyermekkorban kialakuló Scheuermann-kór, a Bechterew-kór vagy a Paget-kór.
A nem mozgásszervi betegségek közül sajnos a daganatos elváltozások, a sérvek, a vesekő, a csontciszta vagy egyéb gyulladásos folyamatok válthatják ki a hátfájást. Ez esetben a diagnózis felállítása után a szerv célzott kezelése következhet. Szükség lehet vérkép vizsgálatra, röntgenre, CT-re, ultrahangra és MRI-re.
Életmódból, helytelen tartásból adódó hátfájás
A legtöbb problémát a helytelen, hanyag testtartás, a rengeteg ülés, az állandóan előre bukó fej és vállak okozzák. A gerinc rendellenesen terhelődik, bizonyos izmok elvesztik funkciójukat, “kikapcsolnak”, míg mások túlterhelődnek, az izomegyensúly hiánya alakul ki. Emiatt számos probléma kialakulhat a gerinc különböző szakaszain.
Észre sem vesszük, de akár évekig ülhetünk, állhatunk egészségtelen testhelyzetben. A helytelen tartás rendellenes terhelést ró a mozgásszervekre, ízületekre, izmokra, csontokra, a gerincoszlopra. A test megpróbál kompenzálni, bizonyos izmok például igyekeznek átvenni a terhelésből, aztán hirtelen már nem győzik a terhelést, és megadják magukat. Ilyenkor jön a fájdalom a “semmiből”, a becsípődés érzése, a kisugárzó fájdalom, zsibbadás, féloldalasság. A kifáradt mélyizmok begörcsölnek, tapintható az izommerevség, a göbök és a fascia elváltozásai is.
Érezhetjük a fájdalmat a derékszakaszon (lumbágó), a keresztcsontban, egy pontban, egyik vagy másik oldalon, de gyakran okoz panaszokat a lapocka és a vállak, illetve nyaki szakasz is.
A hátfájás megelőzése és a kezelés módjai
A hátfájdalom kezelésének első lépése a fájdalom megszüntetése, a gyulladások felszámolása, majd a kiváltó okok kezelése mozgásterápiával, alternatív gyógymódokkal, természetes eljárásokkal. Csak végső esetben szabad műtéten gondolkodni, mivel még igazán komoly gondok is orvosolhatók természetes úton, ha az ember kitartó és megkeresi a megfelelő szakembert. A gyógyszerek szedése pedig semmiképp sem lehet tartós megoldás, mert a tüneteket ugyan elnyomja, de további gondokat okozhat.
A mozgástartományt vissza kell állítani az egészséges állapotnak megfelelően, ami a pihentetés és fájdalomcsillapítás után a mélyizomzat erősítésével, a helyes tartás elsajátításával, gyógytornával és egyéb kezelésekkel valósítható meg. Az időben észlelt és kezelt fájdalmak, elváltozások kis idő elteltével pozitív irányba fordulhatnak, és a megfelelő életmód betartásával megelőzhetjük a további, nagyobb rendellenességek kialakulását!
Ajánlott kezelések megelőzésre, fájdalom megszüntetésre:
- Manuálterápia, gyógytorna
- Gépi dekompressziós kezelés
- Gerincnyújtás
- Bemer terápia
- Kinesio tape kezelések
- Akupunktúra
Minden napi jó tanácsok hátfájás ellen:
- Kerüljük a túlsúlyt, mert amellett, hogy komoly szövődmények, betegségek kialakulásának ágyaz meg, a mozgásszervrendszert is terheli.
- Figyeljünk oda tartásunkra, ha ülő munkát végzünk, válasszunk megfelelő ülésmagasságot, ülő alkalmatosságot (fitlabda, térdeplőszék, dinamikus ülőpárna) és alakítsunk ki ergonómikus munkakörnyezetet.
- Törekedjünk rá, hogy ne üljünk annyit, mozogjunk többet, sétáljunk le egy megállónyi szakaszt, ha tömegközlekedünk.
- Visszatérő hátfájás esetén vizsgáljuk felül az alvásunkat is, a matracot, illetve tanuljuk meg a helyes ágyból felkelési módot!
- Kerüljük a hanyag tartást, húzzuk ki magunkat, a vállak ne essenek előre. Amennyire tudjuk, csökkentsük le a laptop előtt töltött időt, és a telefon használatát is.
- Időnként lazító, megelőző célzattal keressünk fel gyógymasszőrt, manuálterapeutát és a GerincFix nagyszerű kezelési lehetőségeit!
- Erősítsük, tornáztassuk a mélyhátizmokat és a lapockazáró izmokat!
- Csökkentsük a stresszt az életünkben: jobb időmenedzsmenttel, megfelelő társasági élettel, egészséges életmóddal, mozgással (pl.úszás).
- A gerinc regenerálásának további praktikái.
Ne feledjük, a hátfájás tünet, és nem önmagában egy betegség. Ezért fontos, hogy megtaláljuk a kiváltó okot és megszüntessük azt. Nem szabad belenyugodni a “korral járó” mozgásszervi bántalmakba és fájdalmakba, mert minden szint javítható, a hosszú évek alatt kialakult problémák is visszafordíthatóak és kezelhetőek! Kitartással és megfelelő kezelésekkel visszanyerhetjük a mozgás szabadságát, a fájdalommentes életet!