Kérdések és válaszok a szakmai kompetenciáról

Mostanában sok levél, üzenet, kérdés érkezik szinte ugyanazzal a tartalommal, hogy a GerincFix Stúdiókban milyen betegségeket gyógyítunk?

Hát ebben a kérdéskörben egy kicsit el kell időznünk, hogy tisztázzunk jó pár dolgot.

Először is a betegségek gyógyítása az orvosok feladata, nem a GerincFix Stúdiókban dolgozó gyógymasszőrök feladata, kompetenciája. Sőt a betegségek diagnosztizálása is az orvosok feladata. Attól, hogy a jó gyógymasszőrök többnyire ismerik a legáltalánosabb mozgásszervi betegségeket, elváltozásokat, degenerációkat, tudnak egy orvosi leletet olvasni/értelmezni, tudnak latinul, még nem diagnosztizálnak. Ez nem a masszőrök hatásköre, feladata, kompetenciája. Hiába is kérdeznek meg egy masszőrt, hogy mi mit mond egyik vagy másik esetben. Egy masszőr mindig csak azt tudja mondani újra és újra, hogy betegségek esetén szakorvosi rendelőket kell megkeresni.

A GerincFix Stúdiókban nem beteg emberekkel foglalkozunk, hanem betegségmegelőzéssel, egészség fenntartásával, az általános fizikai közérzet megtartásával, javításával a lehető legmagasabb színvonalon. Azt szeretnénk elérni, hogy Ön minél tovább aktív maradjon fájdalmak nélkül.

Szóval semmiféleképpen sem lépjük át a fizikai közérzetet javító, megfelelő fizikai közérzetet fenntartó kezelések rangsorát. A GerincFix Stúdiókba az emberek azért jönnek, hogy regenerálódjanak, javítsunk a bőr, a kötőszövetek, az izom állapotán, és ezáltal a teljes szervezet homeosztázisát javítjuk, beleértve az ízületeket is reflexes úton. Serkentjük a keringési rendszereket, ezáltal a metabolizmus fokozódik, a nem kívánatos bomlástermékek elszállításra kerülnek és friss oxigéndús, tápanyagdús vér jut mindenhová a szervezetben, az inaktív területekre is, a kevésbé aktív perifériás régiókba is. Segítjük az ízületek tehermentesítését, a porc homeosztázisának javítását, az ízületeket körbevevő képletek regenerálódását, egészséges állapotuknak fenntartását, a porckorongok regenerálódását, megfelelő magasságuknak fenntartását, ellapulásuk/kiboltosulásuk mérséklését.

Ezt az állapotot a GerincFix komplex módszerével érjük el. Eszközeink a szakképzett masszőrök tudása és hozzáértő keze, a szabadalmaztatott GeirncFix nyújtó (dekompressziós) pad, a mágnesterápiás nemzetközileg elismert BEMER készülék, szabadalmi Mollináry Kinetikus masszázságy és masszázsszék, mélyizomzatot-kötőszövetet stimuláló fascia regeneráló és lazító gép stb.

Konkrét kérdésként merültek fel a Bechterew vagy (Spa), lumbágó, isiász, idegbecsípődés, porckorongsérv, gerincsérv, spondylolisis, csigolyaívtörés, akut radiculitis, cox arthrosis akut gyulladással kísérve stb. betegségekre vonatkozó gyógyítási lehetőségek. Ezek a betegségek számunkra mind ismeretesek, de az első út mindig az orvoshoz kell vezessen, hiszen Ő állapítja meg, hogy egyrészt tényleg ez a betegség és nem csak egy feltételezés és amennyiben valóban így van és megvan a diagnózis, akkor is az orvos lesz az, aki megmondja a lehetséges terápiáknak, kezeléseknek a sorát, idejét, alkalmazhatóságát a beteg állapotának megfelelően. Természetesen, ha nincs akadálya akkor minden további nélkül lehet hozzánk is jönni, de az orvos véleményét kikérve. Ne tőlünk várják, hogy mondjuk meg mi lehet a baj?

Egy jó masszőr egy egészséges emberen is fedezhet fel elváltozásokat és ezekben az esetekben azonnal segít neki elirányítani a megfelelő szakemberhez. Sokszor előfordult már velünk is, hogy meg kellett tagadjuk a kezelést a kliens érdekében és elirányítottuk szakorvoshoz.  A GerincFix-nél azt valljuk, hogy az időben elkezdett egészséget fenntartó, karbantartó, revitalizáló, izomnyújtó vagy erősítő (ez a pillanatnyi állapottól függ) kezeléseink segíthetnek megelőzni vagy időben eltolni egyes degeneratív jellegű betegségek, állapotok kialakulását. Hiszen ezen betegségek, ha nem komoly előzmények, traumák, veleszületett degenerációk miatt alakultak ki, hanem időközben szerzett betegségek megfelelő életmóddal, karbantartással valószínűleg megelőzhetőek lettek volna. Valószínű… de egyáltalán nem biztos.

Egy gyógymasszőr feltételes módban beszélhet, konkrétumokról soha. Hiszen oly bonyolult és összetett az emberi szervezet, hogy biztosat állítani… igencsak badarság lenne. Annyit talán igen, hogy az FIX, hogy aki egy GerinxFix Stúdióba bejön az már tett valamit az egészsége érdekében. Ha mást nem is legalább annyit, hogy addig is kimozdult otthonából és felkelt a kanapéról és bejött hozzánk, addig is megmozgatva a testét :)

Komolyra fordítva a szót, a GerincFix abban hisz, hogy mozogjunk eleget, keressünk erőnlétünknek megfelelő mozgásnemet, együnk normális ételt, igyunk eleget, nevessünk sokat, űzzük el a stresszt, nyújtsunk sokat és természetesen járjunk el masszázsra, illetve a kezelésekre. Ezek egyike sem CSODASZER csak CSODÁLATOS eszköz az egészség fenntartásának menetében. Természetesen dolgozunk Scheuermann, korai Bechterew szakaszában és más orvosok által diagnosztizált betegséggel küzdő kliensekkel is, de csak úgy, ha minden tisztázva lett szakorvos által és ajánlotta a masszázsainkat számára. Nem a betegségeket gyógyítjuk, hanem a betegség mellett fellépő izomspazmusokat oldjuk főleg masszázzsal.  Tehát nyomatékosítani szeretnénk, hogy a GerincFix SZIGORÚAN egészséget fenntartó kezeléseket végez, EGÉSZSÉGES embereken, hogy elkerüljék a mondhatni civilizációs problémáknak tekinthető degeneratív mozgásszervi elváltozások idő előtti kialakulását.

A szervezet korral járó kopását, illetve az egyoldalú munkából vagy versenysportból fakadó elváltozásokat nem tudjuk megakadályozni, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez az állapot minél később vagy minél mérsékeltebben következzen be. Mivel a masszázs egyik legfontosabb alappillérünk, erre építjük a kezeléseinket és a többi csak kisegíti ezt. A több évezrede csiszolódott masszázst, valamint, ha szakavatott kezek végzik ezeket a mechanikai fogásokat az emberi test anatómiáját ismerve akkor létrejönnek a szervezetben a lokális/helyi segítő hatások, a reflexes vagy távolhatások illetve az indirekt segítő vagy szakszóval reflexes konszenzuális hatások. Ezek nagyon fontos dolgok, mert ez a három alappillér fogja fenntartani, segíteni az egyén egészségi szintjének fenntartását a GerincFix munkájában.

Nagyon távol áll tőlünk, hogy bárkit is arra biztassunk, hogy kerülje el a szakorvosi konzultációkat-kezeléseket, sőt mindenkit arra biztatunk, hogy először keressen fel orvos szakembert, vizsgáltassa ki magát gondosan és kérje ki a véleményét, hogy neki megfelelő-e a masszázs, illetve bármely más saját vagy más szolgáltató által végzet kezelés. Ha szükséges akkor pedig az orvos szakember hozza meg a diagnózisát, tegyen javaslatot a kezelésére és a GerincFix gyógymasszőrei ehhez a kezelési tervhez igazodnak. Se nem cáfoljuk meg, se nem bagatellizáljuk, végképp nem beszéljük le az embereket az orvos által tanácsolt kezelésekről, esetleg gyógyszerekről. A GerincFix gyógymasszőrei minden esetben irányadónak tekintik az orvos(ok) utasításait, véleményeit és alkalmazkodnak a kezelési protokollhoz.

Ezért is van az, hogy a betérő klienseink esetében a beleegyező nyilatkozat kitöltésével felhívjuk a figyelmet arra, hogy speciális MEGLÉVŐ betegségek esetében ne a GerincFix-et keressék meg legelőszőr, hanem szakrendelőt. Ettől függetlenül, ha valaki bejön hozzánk és felmerül menet közben a legkisebb gyanú is, hogy szenvedhet esetleg egy betegségben akkor tanácsoljuk a kliensünknek, hogy saját érdekében minél hamarabb keressen fel egy orvost és a kételyeket tisztázza le a legrövidebb úton.

Az emberi egészség oly ingatag és annyi, de annyi minden lehet a háttérben egy-egy probléma kialakulásában, hogy sokszor több nagyon felkészült orvos szakember konzíliumban, megannyi drága és bonyolult diagnosztikai eljárással alátámasztva is nehezen hozza meg a megfelelő diagnózist.

Természetesen tudjuk azt is, hogy teljesen egészséges ember nem létezik, hiszen mindenkinek van valamilyen rejtett vagy kevésbé rejtett nyűgje baja, de a komolyabb betegségekkel tényleg mindenki forduljon orvoshoz. Kiváló szívvel-lélekkel dolgozó szakemberek dolgoznak országszerte, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben is pl. akikkel van ismeretség és akikhez nyugodt lélekkel fordulhat bárki.

A GerincFix-nél abban hiszünk, hogy megelőzésképpen időnktől, anyagi helyzetünktől függően mindent tegyünk meg amit csak lehetséges az egészségünk fenntartása érdekében.

A GerincFix-nél abban hiszünk, hogy megéri hetente legalább egyszer elmenni és időt-energiát szánni egy mozgásos (jóga, aerobic, fitness, gyógytorna, stb) órára majd egy alapos masszázsra izom-kötőszövet karbantartásra, nyújtásra.

Folyamatos képzéseken vesznek részt a masszőrök, frissítik tudásukat, a legmodernebb izomkezelő gépeket használják és a legújabb technikákat igyekeznek megtanulni és beépíteni a napi protokollba. A GerincFix-nél azt gondoljuk, hogy a jó masszőr keze aranyat ér és mindenkor betartja az etikai és kompetencia határokat.

A nálunk dolgozó masszőrök szinte mindegyike érintett valamilyen fokon a gerincoszlopot érintő elváltozások terén. Az egyik masszőr kolléganőnek hosszú éveken keresztül viselt a gyermeke corsettet súlyos gerincferdülése miatt, másik kolléganőnek a gyermeke kerekesszékes maradt mert a gyermekkori gerincvelőtumor mozgásképtelené tette, férfi kollégánk kórházban napi szinten rehabilitációval foglalkozik orvosi team mellett, másik kolléga nem tudott az ágyból kikelni lumbális porckorongsérv miatt illetve oly mértékűek voltak a nyaki sérv miatti panaszok (felső végtagok zsibbadása), hogy álmatlan éjszakák sorát vonta maga után. De mindezen kollégákra az jellemző, hogy mivel testközelből megismerkedtek ezen szenvedésekkel és a velük járó testi/lelki fájdalmakkal a lehető legnagyobb tisztelettel, empátiával, megértéssel, szakértelemmel fordulnak a vendégekhez, azokhoz az emberekhez, akik megkeresik a GerincFix-et. Tehát a tudásuk legjavát teszik bele, hogy saját problémájukból kiindulva a lehető legtöbbet tudjanak segíteni embertársaikon és ami legfontosabb vidáman, derűvel, feladások nélkül, mert az élet megtanította számukra a kemény leckéket, de leginkább azt, hogy soha nem kell feladni, hanem küzdeni, küzdeni a végletekig. Önmagukért és másokért is.

A lelkes csapatunk nem csak úgy lett valahogy, hanem az évek hosszú sorai alatt mindegyik kolléga sokat tanult, hogy aztán „csapatba verődve” egységesen, egymást segítve, teamben segítsenek szigorúan szakmai kompetencia határokat betartva másokon.

Végezetül egy idézetet szeretnénk megosztani Önnel dr. Héjjas István gondolataiból, hogy mi pontosan tudjuk azt, hogy minél többet tanulunk, annál inkább rájövünk, hogy milyen keveset tudunk és ez egy alázathoz, szakmai alázathoz vezet minket:

„Egy klasszikus hasonlat szerint a tudomány olyan, mint egy világos gömb, amely sötét térben lebeg. A gömb belsejében vannak a tudományos ismeretek, körülötte pedig egy határtalan, ismeretlen birodalom található. Minél nagyobb a tudásunk, annál nagyobb a világos gömb. A nagyobb gömb egyre nagyobb felületen érintkezik a külső sötét térrel, és ezért egyre több a megválaszolatlan kérdés. Ezek a megválaszolatlan kérdések a gömb felszínét borítják, a külső térben pedig csupa olyan kérdés lapul, amelyekről azt sem tudjuk, hogy ilyen kérdés egyáltalán létezhet.” dr. Héjjas István